Az élet évszakai | #Ti írtátok

Tavasz vagyok.

– Mi vagy?

Tavasz.

Mint a csecsemő,

Kibújok, mosolygok, fejlődök.

Megdöbbentő?

Nekem nem.

Növekszem.

Évek múltán nyár vagyok.

Fiatal. Pezsgő. Szeszélyes.

Kinyílik a világ, veszélyes.

Keresem,

Ki lelkemnek kedves

Szerelmesem.

Mindennek meg van az ideje.

A kimondott szónak, az ölelésnek,

A kézfogásnak, az ismerkedésnek.

Mindennek megvan az ideje a nap alatt,

Minden kimondott boldogító mondatnak.

Életem új szakaszában,

Magányban vagy házasságban,

Sürgés, forgás, rohanás,

Mindez hiábavalóság.

Színeződik az élet, a haj.

Ősszel, ősz lesz.

Bölcs lett az ember?

Vénségére megtalálta az élete értelmét?

Ki tudja?

Maradok mogorva,

Bús, komor.

Lehet-e az arcomon mosoly?

Hisz tudom, itt a tél.

Zörget már, kopogtat.

A télben elmúltam.

Halál várt.

A földi por, a sár.

Amiből lettem, azzá leszek.

A test elmúlt, elmegyek.

De nem úgy, mint a természet.

Nem leszek újra tavasz,

Amikor a fa bimbót fakaszt,

Én nem.

Két út van.

Egy széles és egy keskeny.

Vajon evidens, hogy a mennyben

Találkozol majd velem?

Tied már a kegyelem?

Jézus meghalt a kereszten.

Érted is,

Értem is.

Hiszed ezt?

Mert én már igen.

S tudd, a döntés a tied,

Ma még megteheted.

Ne feledd,

Bármit tehetsz,

De porból vagy és porrá leszel.

-Lotty