Lila cipőtől kék nyárig | Interjú Sz. Vágó Kingával
1. Az első könyved, A lila cipő egy pályázat keretein belül jelent meg, ha jól tudom. Mesélnél a mű keletkezési körülményeiről és magáról a történetről? Milyen érzés volt nyerni a pályázaton?
Az Örömhír Alapítvány egy olyan keresztény szervezet, amely többek között könyvkiadással is foglalkozik. Én is jelentkeztem az egyik regényíró pályázatukra, amelynek az volt a célja, hogy kortárs keresztény szellemiségű irodalom szülessen magyar szerzők tollából. Ez egy többkörös pályázat volt, először csak az első fejezetet kellett beküldeni. Aki tovább jutott, az megírhatta a teljes könyvet. Ezt korrektnek tartottam, mert egy fejezetet megírni sokkal könnyebb, mint egy teljes regényt és az elején úgy éreztem, ha nem is választanak be a tovább jutók közé, akkor sem volt ’időpocséklás’ az írásra fordított idő. Nagy öröm volt számomra, amikor az én első fejezetem, majd később a teljes regényem is a győztesek között volt. Teljesen amatőr próbálkozóként nagy löketet és biztatást adott, hogy lehet, hogy van tehetségem az íráshoz.
A lila cipő egy tizenhárom éves lány életének arról a szakaszáról szól, amikor rájön, hogy a szülei házassága zátonyra futott. A válás hatását boncolgattam, egyfajta modern kori keresztény pöttyös könyv formájában.
A kisgyermekes anyukás korszak felerősítette bennem a vágyat, hogy valamit alkossak, így jött el az életembe az írás. Váratlanul csöppentem bele, nincs rajtam nyomás, és ezt nagyon élvezem.
2. Ifjúsági író és tantestületi tag is vagy. Könnyen megtalálod a hangot a fiatalokkal?
Ha őszinte akarok lenni, mindig összerezzenek, ha írónak szólítanak, mert én nem tartom magamat annak. Ez egy érdekes téma, kicsit érinti az identitás-témakörét és a társadalmi megítélést is. Amennyire belevetettem magam a témába, azt látom, hogy nem csak engem érdekel a válasz arra a látszólag egyszerű kérdésre, hogy ki számít írónak? Aki írt egy regényt? Vagy kettőt...? Vagy tízet..? Aki híres...? Aki szépirodalmat ír? Aki zsáneríró? Aki megél csak az írásból…? Aki a kánon része? Akit annak hívnak, vagy aki annak tartja magát? És még folytathatnám.
Én végzettségemet tekintve angol-olasz szakos középiskolai nyelvtanár vagyok, aki két kisgyermek anyukájaként GYES-en van otthon. Igen, megjelent két ifjúsági regényem, néhány írásom a Family magazinban és a Vasárnap Iskolai Szövetség gyermekújságjába is második éve írok rendszeresen. De ennyi és nem több.
Számomra az írás szárnypróbálgatás, egy új iránya az életemnek, aminek nagyon örülök, rengeteget tanultam és kaptam általa. Bár bölcsészettudományi karra jártam ahol számtalan beadandó dolgozatot kellett írnunk, valamint a diákjaimmal is végeztettem kreatív írástechnikai feladatokat, a regényírás egy teljesen más műfaj. Nincsen semmilyen ehhez kapcsolódó végzettségem pl. nem vagyok újságíró, de ma már igyekszem tanulni az általam elérhető szakirodalomból. A lila cipőnél még nem olvastam szakirodalmat, az esélytelenek nyugalmával írtam, inkább csak saját magamnak a férjem biztatására. Azóta azonban igyekszem az írás tudományában is lehetőségeimhez képest elmélyedni.
A gyerekek születése előtt hatosztályos gimnáziumban tanítottam és néhány kivételtől eltekintve jó kapcsolatom alakult ki a diákokkal. A lila cipő témáját is a tanítással eltöltött évek alatti benyomások ihlették. Szomorú volt látni, hogy mennyi fájdalmat tudnak okozni a szülők a saját gyermekeiknek. Én egy elit gimnáziumban dolgoztam, ahová többségében kiemelkedően tehetséges diákok tanultak, jó családi és anyagi háttérrel, de a lelki nehézségek, a fájdalmak, ugyanúgy ott voltak. Ezért is mutatok be egy „szép válást” a könyvben, ennél nyilván sokkal csúnyább történetek is vannak…. De ami a gyermek lelkében lejátszódik, az társadalmi státusztól és anyagi helyezettől függetlenül egyetemes.
3. Keresztény szerzőként megosztanád velünk, hogy mit jelent számodra a hit, és hogyan jött az életedbe?
Keresztény családban születtem, ami nem jelenti azt, hogy magától értetődően léptem is erre az útra. A saját útját mindenkinek végig kell járni, a kérdéseket fel kell tenni, a hitet meg kell harcolni, és hiszem, hogy kapunk segítséget megtartani is. Nagyon fontosnak tartom a gyerekkorban megtanult énekeket, igeverseket, a bibliai történeteket, amikhez vissza lehet nyúlni. Számomra sokat jelentett gyerekkoromtól kezdve az olvasás, és nagyon jó érzés, hogy én is hozzátehettem a hazai keresztény ifjúsági irodalomhoz, ami egy szűk merítés ugyan, de nagy felelősség. A lila cipő könyv írásakor beletettem mindent, amit akkor fontosnak találtam. Aki közelebbről ismer, nyilván sok áthallással olvassa, benne vannak az általam megharcolt kérdések is.
A hit számomra az életem értelmét jelenti, hogy tudom, honnan jövök, hova megyek, kihez tartozom. Keretrendszer és viszonyítási pont, az alap, amire minden épül. Az, hogy élek és itt vagyok a földön, számomra csak az Istenhit szemüvegén keresztül nyer értelmet.
4. A második könyved a #Kéknyár a természetjárásról szól. Honnan jött a könyv ötlete, illetve milyen volt a megjelenésig vezető út?
Olyan regényt szerettem volna írni, ami az én életemben is fontos értékeket képvisel: természet, barátság, megbocsátás, újrakezdés egy elromlott kapcsolatban stb. Mindezt mai, modern formában. A témaválasztásomkor fontos volt az egyediség: még nem jelent meg regény Magyarországon, amelynek a (háttér)történetében felbukkant volna a kéktúra, amelyről én a férjemtől hallottam, aki OKT teljesítő. Pécsi lakosként végül a Baranya megyei szakaszra koncentráltam. Így született meg egy több szálon futó nyomozás és egy nyári vakáció története, amelynek a harmada Pécs környékén, a Mecsekben játszódik, és főszereplője egy amerikai tizennégy éves fiú, aki Magyarországon tölti a nyarat.
Sok olvasás, utánajárás kellett a kutatómunkához, hogy stimmeljenek pl. a gombák, a madarak leírásai. A regény a Szülőföld Kiadó gondozásában jelent meg, a Magyar Természetjáró Szövetség lektorálta és Gyenes Károly, Rockenbauer Pál munkatársa írt hozzá ajánlást. Interjút készített velem a Kossuth Rádió is a könyv kapcsán, ezek mind megerősítettek a témaválasztás fontosságában.
5. Dolgozol most valami új íráson? Ha igen, mesélsz róla? Mik a terveid a jövőre?
Az Örömhír Alapítvány felkérésére pár hónapja fejeztem be egy ifjúsági regényt, amely a rasszizmus témakörét boncolgatja magyarországi kontextusban. Ezt a regény volt a legnehezebb megírni, a benne lévő sorsok, helyzetek mélyen megérintettek. Bízom benne, hogy a (fiatal) olvasók számára is sokat fog adni a regény és szemléletformáló lesz.
Nem tudom, hogy mit tartogat a jövő, de szívesen írnék továbbra is, hálás vagyok, hogy a ’történetmesélés’ része lett az életemnek.
6. Végül pedig mit tanácsolnál azoknak a keresztény fiataloknak, akik hozzád hasonlóan szeretnek történeteket írni?
Kazinczy szavai jutottak eszembe: „Jót és Jól, ebben áll a nagy titok”. A viccet félretéve, nem akarom megkerülni a kérdést.
A Példabeszédek könyvében az olvassuk, hogy „Élet és halál van a nyelv hatalmában”, és azt gondolom, hogy ez az írott nyelvre is igaz. Amit írunk az hatással van a másik emberre, beépül a tudatába, befolyásolhatja döntéseit, világnézetét. Nem tudjuk, hogy kit milyen helyzetben talál meg egy adott írás. Még mélyebbre taszítja lelki értelemben, vagy felemeli.
A középiskolás éveim során minden irodalom füzetem elejére ugyanazt a Jókai idézetet írtam fel, ami azóta is ott motoszkál a fejemben, amikor leülök a laptop elé: „Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni.”
Ezért azt gondolom, hogy a ’MIT írok’ kérdés is nagyon fontos. hogy tartalmilag tisztában legyek azzal, hogy az írás valahol hatalom. Közelebb vihetek valakit Istenhez, vagy még távolabb lökhetem őt tőle. Ez nagy felelősség.
A másik a HOGYAN kérdése. Csak azért mert valami nem feltétlenül mindenben a korszellemet követi, nem kell, hogy „gagyi legyen”. A keresztény gyerekirodalmat sajnos – néha jogosan – éri az a vád, hogy túlságosan didaktikus, szájbarágós, színvonaltalan. Ezért is nagy kérdés számomra, hogy hogyan adom át a történetet. Törekedni kell a minőségre, a tőlünk telhető legjobbra és arra, hogy olyan írást adjunk ki a kezünkből, ami minőségi munkát tükröz.
Rendkívül fontos, hogy álljanak mellettünk olyan emberek, akik jól ismerik a kortárs és klasszikus irodalmat egyaránt, és akiknek az őszinte bírálatát jószívvel megfogadhatjuk. A lila cipőnél egy, a #Kéknyárnál és az új regényemnél már két ilyen emberre támaszkodhattam és az ő tanácsaik, meglátásaik, biztatásuk, támogató jelenlétük nagyon sokat jelentett. Jó volt, hogy tudtunk együtt gondolkozni, amikor elakadtam egy-egy pontnál az írás során.
Azt is fontosnak tartom, hogy tudjunk fejlődni: természetes, hogy ma kicsit máshogy írnék meg valamit, mint x éve, de látni kell a megtett utat, a befutott pályát. A hiányosságokat látva nem szabad folyton elégedetlenkedni, mert a folyamatos fejlődésre való igény forrása a tökéletlenség. A fejlődéshez elengedhetetlen az idő, a tanulás, az olvasás, az önképzés és az alázat.
Fontosnak tartom a helyes önismeretet és az önértékelést, ha valaki írásra adja a fejét. Ne legyünk se álszentek, se önjelölt zsenik- manapság gyakran találkozni ez utóbbival. Azt gondolom, hogy az írásra is vonatkoznak Pál apostol szavai: előttünk lévő pályát meg kell futni és ezzel egyidőben bölcsen kell tekinteni az addig megtett útra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése