2018. június 8., péntek

Sarah Dessen - Álom két keréken

 
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
390 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633736562 · Fordította: Benedek Dorottya
 

Fülszöveg:

Mióta a szülei elváltak, Auden képtelen aludni. Olyan rutint alakított ki, aminek a segítségével átvészeli az éjszakákat. De amikor úgy dönt, hogy a nyarat a tengerparton tölti apjával és új családjával, megpróbál felhagyni régi életmódjával.
A nyaralás több kihívást tartogat a számára, mint képzelte. Nemcsak apja új családjába kell beilleszkednie, de a környékbeli pletykás lányokkal is meg kell találnia a közös hangot. És ott van még Eli is, aki szintén álmatlanságtól szenved, és aki állandó éjszakai partnere lesz. A hosszúra nyúlt nyáréjszakákon szinte bármi megtörténhet…
„Dessen legújabb könyvében a barátság legmélyebb rétegeit járja körül. Egy nyári történet az önfelfedezésről.” – The Horn Book
„Az eddig megjelent össze Sarah Dessen-könyvet elolvastam. Annyira izgatott lettem, amikor megtudtam, hogy hamarosan az Álom két kerékent is kiadják, hogy bejelöltem a megjelenés dátumát a naptáramban. Megérte rá várni? Abszolút.” – Jennifer Wardrip
 

Véleményem:

Alapvetően azt kell mondjam, nagyon sokra számítottam, mint az általában a KMK könyveivel megesik. Eddig egyszer estem pofára (Nem akartam vele élni), de nagyon örülök, hogy ez most nem így történt. Kellemes, üde történet volt, pont tökéletes a nyár végére, az iskolakezdés elejére. Örülök, hogy nem halogattam tovább, mert visszasírtam volna a nyarat. Így viszont azt kell mondanom, tökéletesen időzítettem.
Auden neve egyedi, és jól meg lett magyarázva, miért kapta, ahogyan Thisbe neve is. Az apját pofon vágnám, nagyon utálom az ilyen embereket, Heidi viszont kimondottan szimpatikus nekem. Maggie kicsit idegesített, mert nem nagyon látszott magolós fajtának, holott Auden keményen küzdött a neves egyetemért. Persze vannak ilyenek, és emellett kedves, megbízható barát volt. Eli… hű, én szerelmes vagyok :D Igen, megint xd Nem az a nyálas, sem a bunkó rosszfiú. Imádtam!
A cselekmény miatt azt kell mondanom, 2-nél többször nem olvasnám el, pedig szép volt az együtt töltött idő. A vége kicsit gyorsan jött nekem, de értettem a lényeget. Ez egy kellemes történet arról, hogy ne ítéljünk el másokat, és miképp hagyjuk kibontakozni a sorsot átélve ezzel az élet apró örömeit.
 

Kedvenc idézetek:

Ki ez a srác? Egy morcos idegen? Biciklizsonglőr? Babasuttogó?
 
 
– Soha nem késő, hogy boldog gyerekkorod legyen.


– Nem jó érzés veszíteni. Viszont még mindig jobb, mint a másik utat választani.
– Mi lenne az?
– Meg sem próbálni. – Most egyenesen rám nézett. – Tudod, az élet rövid.


Szörnyű érzés, amikor valaki otthagy. Továbbléphetsz, sok mindent megtehetsz, de, ahogy Eli mondta, egy befejezés, az egy befejezés. Nem számít, hány mondatban, bekezdésben, oldalban megírt, lenyűgöző történet vezet odáig, a vége mindig ugyanaz.


Az első éjszaka óta, amit együtt töltöttünk, a séma mindig ugyanaz volt. Folytonos, néha komoly, bár inkább tréfás hangvételű élcelődések a hosszúra nyúlt éjszakában, aközött, hogy az emberek hazamentek, és a nap felkelt. Tudtam, hogy ha ezt az időt nappal vagy kora este töltöttük volna együtt, valószínűleg jobban megismertem volna. De nem így. Az éjszaka mindent megváltoztatott, tágította a lehetőségeket. Amiket egymásnak mondtunk, és amiket együtt csináltunk, mind nagyobb értelmet nyert a sötétben. Mintha az idő egyszerre felgyorsult és lelassult volna.





– Nos, ahogy mondtad, talán még nincs túl késő. A boldog gyerekkorhoz
meg minden.
– Nincs – erősítette meg Eli.
– Borzasztó magabiztosnak tűnsz – jegyeztem meg. – Annyira, hogy már-már arra kell gondolnom, ezt az egész „pótoljuk be, ami elveszett”-dolgot már végigcsináltad egyszer.
Megrázta a fejét, és belekortyolt az üdítőbe.
– Nem. Igazából, én ennek pont az ellenkezőjétől szenvedtem.
– Vagyis?
– A túl sok gyerekkortól. – A furgonhoz érve kinyitotta az ajtót. – Végigbohóckodtam az egészet. A játékkal még pénzt is tudtam szerezni.
– A biciklizéssel.
Bólintott.
– Aztán egyik nap felébredsz, és nincs semmid, amit értékként felmutathatnál azokból az évekből. Csak egy rakat idióta történet, amik az idő előrehaladtával egyre idiótábbnak tűnnek.
Az autó teteje fölött átpillantva ránéztem.
– Ha tényleg így érzel – mondtam –, akkor miért akarod, hogy én is végigcsináljam ezeket?
– Azért – magyarázta –, mert bármikor megszegheted a takarodót vagy mehetsz pizsamapartira. Sosincs túl késő. Szóval vágj bele, mert…
Elhallgatott. Mostanra már tudtam, hogy ne próbáljam meg helyette befejezni.
– …nem lehet mindent bepótolni – mondta. – Legalábbis én így látom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése