2018. május 12., szombat

10 dolog, mielőtt jelentkezel az Aranymosásra

 

 



Az Aranymosás a Könyvmolyképző Kiadó által minden évben meghirdetett verseny eddig még nem publikált íróknak. Évente rengeteg kézirat érkezik be, ebből választják ki a felelős szerkesztők (természetesen a kiadóvezető áldásával) azokat a műveket, melyeket szeretnének megjelentetni. Az idei kiírás már fent is van az Aranymosás honlapján, ha érdekel benneteket, csekkoljátok le ;)
 

A 10 pont On Saitól származik, az alattuk lévő kiegészítés pedig az én szubjektív véleményem.


Éppen ezért arra gondoltam, On Sai közreműködésével összegyűjtjük azokat a dolgokat, amikre MINDENKÉPPEN érdemes odafigyelni, mielőtt jelentkeztek a versenyre.

A siker tintája című írástechnikai könyv részletesen foglalkozik a témával, benne sok kezdő és gyakorlottabb író számára is megválaszolandó kérdésre válaszol az író.

Én személy szerint nagyon várom :)

De addig is:

 

Top10 dolog, amit ne tégy az Aranymosáson

Amikor az Aranymosás Irodalmi Válogatóra beküldjük a kéziratot, vannak olyan dolgok, melyek kissé különösen hatnak. Nem igazán elegáns, amikor...


 

1.       az író nem olvassa át beküldés előtt, és minden oldal hemzseg az elütéstől

Ilyenkor KÖTELEZŐ elolvasni legalább 3x a kéziratunkat, és ha lehet, béták, lektorok, tesztolvasók is vessenek a munkánkra egy pillantást (több szem többet lát alapon). Sokan nem értik, erre miért van szükség, mikor ott van a Word funkciója, hogy kijavítja a helyesírási hibákat. Igen ám, de ezzel például mi a helyzet?

- helység vs. helyiség

- egyelőre vs. egyenlőre

A Word szerint mind helyes, de nekünk tudnunk kell azt, melyiket akarjuk használni. Emellett a béta segíthet rávilágítani a logikai buktatókra is (Nem néz ki hülyén, ha egy hűvös éjszakán kisüt a nap?).

2.        felhívja a figyelmet, hogy a kéziratot ne lopják el.

Álljunk meg egy percre. Ezt még meg is próbálom értelmezni. Nyilván nem ismerjük azokat, akiknek elküldjük a munkánkat, ezért azt sem tudhatjuk, hogy megbízhatunk-e bennük. De! Nem hiszem, hogy annyi ideje lenne a kiadónak, hogy sorra lopkodják a kéziratokat. Miért is?

Nézzük csak:

- Az íróknak marketing kell.  Magyarországon szerintem Leiner Laurán, Lakatos Leventén és Varró Dánielen kívül nem sokan vannak, akiknek elég elmondani a nevét, és máris megveszik a művüket. Mit érne a kiadó azzal, ha ellopná a műved? Sajnálom, hogy kiábrándítalak, de az írók manapság Magyarországon nem keresnek milliókat havonta, hogy arra annyian irigyek legyenek.

- Az ötletet el lehet lopni, de ezt nem írja elő szabály, hogy nem lehet (csak ha egészében lekopizzák a műved). Viszont a kiadónak sem ideje, sem ereje, hogy a te ötleted alapján hónapokig (minimum) dolgozzon egy teljesen új regényen.

 

3.       a kézirat végén üzen a szerkesztőnek

 

Mire való az e-mail? A kézirat legyen csak a történeté, hiszen ha már ennyit dolgoztál vele, a szerkesztő megérdemli, hogy ha melletted dönt, utána ne kelljen törölgetnie mindenféle hozzáfűzést.

4.       győzködi a szerkesztőt, hogy a novelláskötete igazából regény

Azért a kisepika és nagyepika közti különbséggel legyünk tisztában, hogy tudjuk, mit is írtunk meg igazából.

5.       színdarabot, verseskötetet, kottajegyzetet küld

Minden versenynek van kiírása. A jelentkezés előtt alaposan olvassuk el, lehetőleg többször is. És ne csak a színes, félkövérrel kiemelt részeket.

Az idei kiírás például:

„Az írásod legyen:

 

– egy mű (nem több)

 

– jogtiszta, önálló világ (nem fanfiction, szerepjátékos világ, számítógépes játék)

 

– kiadható (Ne legyen kereskedelmi forgalomban vagy interneten. Ha pár részlet szerepel a blogodon, nem baj, de ne az egész.)

 

– új kézirat (Az előző Aranymosásokon kiesett írásokkal nem foglalkozunk. A javított verzió beküldésére csak 1. két íróiskolai kurzus után, 2. a Kéziratszervizen át, 3. a Rakéta Projekt keretében van lehetőség. Ezeket a Deluxe projektbe csatoljuk.)

 

Hatalmas az e-mail forgalmunk, így minden információt az Aranymosás Irodalmi Magazin weboldalán és Facebook lapján publikálunk, kérlek, ott kérdezz, ne e-mailben! Persze, csak ha gyors válaszra vágysz.

 

E-mailben nem küldünk értesítést a válogató során, kérjük, figyeljétek az Aranymosás weboldalt a hírek miatt.”

 

 

6.       a regényt vicces képecskékkel, színes betűkkel díszíti

Erről eszembe jut az egyik infó érettségis feladat. Volt egy 3 oldalas szöveg, és az volt a feladat, hogy minden sorban van egy felesleges szóköz, és szedjük ki. Képzeld el, hogy ezt a szerkesztőnek nem 3, hanem 300 oldalon keresztül kell megtennie, ha telerakod felesleges sallanggal. Elárulom, nem két perc.

7.       minden csatolt dokumentumot külön e-mailben küld

Just… don’t… Ez olyan, mintha vennék egy szelet párizsit az utcánkban lévő boltban, aztán át kellene mennem a város másik végére, hogy a hozzá való szelet kenyeret is meg tudjam kapni. Ha már voltak olyan rendesek a feltalálók, és adták nekünk ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy több fájlt is tudunk egyszerre küldeni, használjuk ki a lehetőséget.

 

8.       az e-mail szövege üres, csak a csatolmányokból derül ki, hogy ő most pályázik

Ha bejön a tanár az osztályterembe, neki is köszönünk, nem? Ha felszállunk a buszra, én köszönök a sofőrnek. A barátaidat, munkatársaidat is üdvözlöd, ugye? Ha nem, rád mondják, hogy bunkó vagy. Nos, attól, hogy létezik internet, a jó szokásokról ne mondjunk le!

Vedd a fáradságot, hogy leírd, ki vagy, miért írsz egyáltalán, valamint az ÁLTALÁNOS elérhetőséged elsősorban.

Aztán a KIÍRÁS ALAPJÁN csatold a fájlokat:

„E-mail: konyvmolykepzopalyazat@gmail.com

 

Mi szerepeljen az e-mailben?

 

– Kérjük a teljes kéziratot csatolni, a file neve a mű pontos címe legyen (pl. Mai mesék.doc).

 

– Kérjük a mű konfliktusvázlatát csatolni max. 2 oldal terjedelemben. (Bővebben a link után)

– Kérünk mellé egy adatlapot csatolni. (Bővebben a link után)”

Ezután mindenképpen KÖSZÖND MEG A LEHETŐSÉGET! Nem csak azért, mert így illik, hanem gondolj bele, mi lenne a te kis kéziratoddal, ha a kiadó úgy döntene, hogy idén mégsem rendeznek Aranymosást!

Ez a verseny nem jog, hanem jutalom. Mert a kiadó törődik a magyar szerzőkkel. Ezt mindig tartsd szem előtt!

9.       a kiadó öt másik címére küldi a pályázatot, véletlenül sem a helyesre

E-mail: konyvmolykepzopalyazat@gmail.com

 

10.   nem ismeri a központozást, és halmozza az írásjeleket (????, ??!!!)

Az érzelmek kifejezésére használjunk költői kifejezőeszközöket, ne fejeljünk rá a billentyűzetre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A kézirat pedig nagy terjedelmű szöveg, ezért törekedjünk a legegyszerűbb formátumra, amit utána a nyomdai előkészítésnél könnyen lehet alakítgatni.

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése